Ma reggel 10re mentünk oviba. Mielőtt bementünk, Emma odasúgta nekem, hogy "Félek az ovitól". Megbeszéltük, hogy érthető hogy fél, mert új hely, de mindjárt meglátja milyen aranyos óvónénik és gyerekek lesznek bent, és nincs mitől félnie.
Bent név szerint köszöntötte mindenki (sajnos az Emma Leát Emily-nek ejtették, erről gyorsan leszoktattam mindenkit), és végig angolul beszéltek hozzá, szerintem anyanyelvi szinten. Volt már saját fogasa és kis szekrénykéje is a nevével, majd tesznek rá fotót is.
Bementünk a szobába, ahol engem leültettek, őt pedig megpróbálták lefoglalni egy kirakóssal, ami valamennyire érdekelte is, de végig az ujjamat szorította közben, néha megpróbált bevonni, vagy az ölembe mászott. Én nem utasítottam el, de próbáltam passzív maradni, és bíztatni h ő játsszon a kirakóssal, ne én.
Utána átmentünk egy másik szobába, és ott rajzolni próbáltak vele, kevés sikerrel. Közben körénkgyűlt pár bámészkodó gyerek is, köztük Lili, egy magyar kislány, akinek Emma azonnal odanyújtotta a babáját. Aztán a bámuló gyereksorfal már nekem is kicsit kínos lett, Emma meg eltemette az arcát az ölembe, amikor az óvónők elhívták végre a gyerekeket. Én kaptam egy rakás kitöltenivalót, Emmát meg Sarah óvónéni elhívta festeni, ami végre teljesen lekötötte. Annyira, hogy egyedül is hagyták kicsit, és legalább 20 percen át festett, és annyira elmerült - hogy bepisilt. Na, akkor Sarah kézenfogta, és mentünk a vécére. Sarah levetkőztette amíg én elsiettem a csereruhákért, és ráült egy bilire. Utána Sarah-val kézmosás. Vissza a terembe, ott Sarah-val leszedték a festményt és elmentek kiakasztani a szárítóra. Utána megint kézmosás. Ekkor már kb 10 méterre is eltávolodott tőlem pánik nélkül. Ezután kapott egy kis doboz Legót, azt is élvezte, összerakta. Közben már nevetett is, és mondta, hogy "Anya és Emma játszanak", amit én javítottam arra, hogy "Emma játszik az oviban", onnantól ezt mondogatta nevetgélve. Ekkor már elmúlt 11 óra és mennünk kellett volna, de Emma elkezdte keresni a kockákat - amiket 5 hónappal ezelőtti húszperces látogatásunkkor látott utoljára. Azokat is kirakta, aztán fordult volna új játékhoz, úgy kellett leállítani és megígérni hogy holnap is jövünk.
Kifelé menet éreztem, hogy hatalmas kő gördül le a vállamról, az első nap a szorongásaink ellenére egész jól sikerült, Emma nem lógott rajtam folyamatosan, kedvesek és értelmesek az óvónénik, felkészültek Emma jövetelére, és igyekeznek elfoglalni és megismerni hogy mit szeret. Kifelé menet olyan óvónénik is a nevét használva köszöntek el tőle, akikkel aznap nem is találkoztunk, és akikkel nem is fog nagyon együtt lenni, mert a legkisebbekkel dolgoznak. Az egyik óvónéni magyarul köszönt el, mert 2 évig Pesten dolgozott a brit nagykövetségnél. Elbúcsúzáskor megkaptuk a rajzot, Emma ki se engedte többet a kezéből.
Holnap Kristóf viszi, mert én a terheseknek járó kétórás reggeli cukortesztre megyek, de előre megbeszéltem az óvónénikkel, és ők nagyon lelkesen mondták hogy nagyon jó, ha Apa is eljön és itt lesz kicsit. A holnapi beszámolót ezért másodkézből fogjátok olvasni :)
Ez pont az ellentéte mindennek, ami Cambridgeben volt. Ott senki nem volt hajlandó foglalkozni Emmával, amíg én ott voltam: azt gondolták, az ő szerepük akkor kezdődik, amikor én otthagyom a zokogó gyerekemet. A nevét sem tudta volna szinte senki. Az itteni ovi alapján számomra a legfőbb tanulság, hogy sokkal előbb abba kellett volna hagyni azt a másikat, teljesen felesleges volt abban a közegben bármivel is próbálkoznunk.
VálaszTörlés