Ismét nyüzsis hetünk volt, ami azzal kezdődött, hogy Kristóf elkezdte a melót, ráadásul azonnal egy svájci konferenciával. Kata hugom kijött hozzánk, és pár nagyon kellemes napot töltött nálunk, sokszor Emmával kettesben csatangoltak, játszóztak, úgy látszott, mindkettejük nagy örömére. Azóta Kata már visszarepült, remélem a munkahelyén majd kipiheni magát :)
Kristóf hazafelé a reptérről egyenesen az itteni tanszék éves bulijára ment, és engem is magával vitt (Kata szittelt). Mire odaértünk a török étteremhez, a neves Amszterdami Egyetem pszichológusai épp egy kötélhúzás közepén voltak, az úttest kellős közepén :) szóval a hangulat már adott volt, és ez az étteremben csak fokozódott. A tanszékvezető rövid beszédben elmondta hogy kivel mi újság, ki kezd doktorit-posztdokot merre, és külön üdvözölt minket is. Aztán a pasiknak fezt, a csajoknak csörgős szoknyát osztottak, és felszolgálták a finom vacsit, de alig fejeztük be, benyomták a török zenét, és egy hastáncosnő kezdte a műsorát. Ebbe kellett (volna) beszállni, de egyrészt a hastánc most sem igazán az erősségem, másrészt pont a hangfal mellett ültünk, és ketteske erőteljesen jelezte nemtetszését, úh kimenekültem az utcára...
Hétvégén csodás idő volt, főleg ma, így megint elmentünk az erdőbe (Amsterdamse Bos). Ez egy hatalmas erdő, mindenféle jó programmal (pl Go-Ape-szerű majomkodós famászó tereppel, hogy miért mindig terhesen találkozom ezekkel...), és egy helyes kis gyerekmedencével. A reptér közelsége miatt kb 10 percenként pedig olyan közel húznak el a repülők, hogy még a csavarokat is látni a hasukon - Gordi nagyon élvezné :)
A másik szuper hír, hogy Emma tulajdonképpen szobatiszta. Csak alvásra adunk rá pelenkát, amúgy szól ha menni kell, és bilit használ. Ma egész nap bugyiban-nadrágban-fürdőruciban volt még a kirándulás alatt is, és nem történt baleset. Nagyon büszke magára, és mi is rá!
Én betöltöttem a 27. hetet, vagyis most jön a harmadik trimeszter. A szülésznők meg felhívtak hogy sajnos nem vállalnak tovább és átadnának orvosi ellátásba, mert a vesetágulatom és az előző szülés körülményei alapján nem vagyok alacsony rizikótartományban. Be is jelentettek a VU kórházba, pénteken találkozom egy dokival, akiről semmit se tudok. Vsz ő fog ellátni a továbbiakban, de a dúlám velem maradhat. Ez azért érdekes, mert az angolokat sem most, sem az előző terhesség során nem érdekelte különösebben a vesém...Ők viszont csináltak rendes terhességi cukor-tesztet, amire most úgy kellett külön bekönyörögnöm magam a hollandoknál - ez is a jövő hét egyik fémpontya lesz.
De ami még fontosabb: Emma hétfőtől óvodás nagylány lesz! Készültünk rá lélekben, voltunk látogatni, holnap pedig reggel 10-re odamegyünk egy órára, aztán minden nap kicsit többre...Igyekszem elnyomni magamban a bölcsis para emlékét, és azzal biztatom magam hogy Eszternél már milyen szuperul ment minden. Azért nagy szurkolást kérünk, és ígérem, beszámolok a részletekről.
Képekkel még adós vagyok, azok is jönnek nemsokára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése