Első helyzetjelentés

A hatásszünetnek vége, végre van itthon is internetünk! Nem volt könnyű meggyőzni a szolgáltatót, erről talán majd írok még.

Ami fontos, hogy itt vagyunk, megérkeztünk, simán átrepültünk párezer kilométert. Emma végigtevékenykedte az utat, hárman tudtuk csak lefoglalni fölös energiáit. Aztán amikor végre megérkeztünk a lutoni reptérre, Emma annyira megörült a hatalmas csarnoknak és annak hogy nem kell többet ülnie, hogy a saját lábain, vigyorogva rohant be szülőhazájába. A taxiutat végigaludta, és nagyon későn került ágyba.

Az első nap a magyar idő szerint tevékenykedett, de a második napra mindenki átállt. Az első pár napban nem dolgoztam még, felfedeztük az új lakás minden előnyét (mosogatógép és a környékünk) és hátrányát (keverőcsap és kád hiánya). A lakáshoz nagyon közel van egy szép kis játszótér, 3 hatalmas mező, a belváros, és nem utolsósorban a munkahelyem.

A játszótéren igazi multikulti uralkodik, az első nap nem is hallottunk angolul beszélni senkit, csak németül, franciául és Afrikaans nyelven. Ma meg sok muzulmán és japán szülő és kisgyerek volt. Azt a pár angol gyereket meg arról lehet megismerni, hogy 10 fok celsius felett már mezítláb vannak. A szomszédunk pedig olasz, az ő ciao-ját Emma egy egész délutánon át ismételgette fennhangon (ezt igyekeztem nem megerősíteni...). Érdekes, hogy észreveszi ha idegen nyelvet hall, látszik hogy diszhabituálódik, és nagyonnagyon figyel. Sokkal jobban, mint amikor én kérek tőle valamit. Harmadszorra.

Hétfőtől fél napokra visszamentem dolgozni. Az első reggel necces volt, percekig sírt, és hozta utánam a hálóingem hogy vegyem vissza és bújjunk vissza a délelőtti szunyára. Másnap kevesebbet sírt, de elkezdte felvenni a pulcsiját, jött volna ő is. Végül csütörtök reggel vidáman elintegetett. Délután korán végeztem minden nap, sétáltunk a mezőkön, játszótereztünk, néztük a kacsákat, a folyót, beiratkoztunk a könyvtárba, elhoztuk a neki járó könyvecskéket (erről majd később bővebben), új háziorvost kerestünk. Nagyon élvezi, sokat mosolyog, integet vadidegeneknek, imád rohangálni és szeret egészen közelről belenézni a kisgyerekek arcába, amitől azok általában sokkot kapnak.

Szóval az élet nagyon jó, örülünk hogy simán vette az akadályokat. Hétfőtől új kihívás jön, áttérek az egész napos munkára, de délben találkozunk, az a terv hogy együtt ebédelünk otthon. Erről majd jövő héten!

Köszönjük a sok támogatást, aggódást és drukkolást, ígérem a képek is mindjárt jönnek.
Üdv mindenkinek!