2014. október 3., péntek

Kornél bölcsis lesz - a beszoktatás

Bár csak két napot fog járni egy héten, a beszoktatós két hétben minden nap vinnem kellett Kornélt. Eleinte nagyon simán ment minden, csak a vége felé jött rá, hogy ez nem egy intenzív játszóház, hanem másról van szó, és akkor kicsit síróssá vált az elválás...de ennek ellenére, és a két kisgyermeknevelőnek, Hédinek és Katának köszönhetően, valóban sikerült két hét alatt beszoknunk a bölcsibe. Nekem mindenképpen...



Hétfő: ebédig maradtunk, addig nagyon lelkesen rohangált a gyönyörű játékok között. A kertben volt igazán elemében, sorra próbálgatta a lábhajtós kisautókat és a kismotorokat. Eksztázis. Hédi, aki a kijelölt gondozó volt, csak messziről figyelt minket, a beszoktatási terveknek megfelelően.

Kedd: ugyanaz, megint ebédig voltunk bent, már elég messze motorozott tőlem a kertben, nagyon lelkesen.

Szerda: Már bent ebédelt. Megint nagyon tetszett neki a kert, de Hédi közeledését nem fogadta lelkesen. Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy nem bírtam ki, és kiszaladtam pisilni 5 percre - persze szóltam neki hogy kimegyek, de utána nagyon kétségbe volt esve.

Csütörtök: Bekísértem, egy idő után elköszöntem és kint vártam. A kerti játékhoz való öltöztetéshez még visszahívtak, aztán a kertben is elköszöntem, és csak az ebédhez mentem vissza. Nem volt sírás egyáltalán, de Hédi nem nagyon közeledik aktívan, lehet hogy ebben akadályozza az a letehetetlen kislány, akit 3 hete a karjában cipel, és aki folyamatosan visít. Megpóbáltam Kornélt elaltatni ebéd után, de nem tudtam, félájult állapotban hazavittem. Kicsit kezdtem kétségbeesni, hogy ez így nem fog működni.

Péntek: Az átmenetekhez (kerthez készülődés és ebéd, alvás) megint visszajöttem, egyébként kint üldögéltem, megint nagyon jól vette. Hédi és Kata, úgy látszik, megbeszélték hogy cserélnek - Kata közeledését Kornél sokkal jobban veszi. A kertben már együtt nézték a szomszédos építkezésen dolgozó daru mozgását. Ebéd után már az alvást is megpróbáltuk, és ekkor voltam iszonyúan hálás Katának és Hédinek, Kornél ugyanis még mindig szopival alszik el, sosem aludt másként, és ők ebből egyáltalán nem csináltak ügyet. Így Kornél aludt el elsőként a csoportban. Kata ki is küldött, hogy menjek nyugodtan, a gyerekek elsőre kb 20 percet alszanak amikor bent maradnak délután, majd szólnak. Ezt komoly kétellyel fogadtam, de kimentem. Végül 2.5 óra után én ébresztettem fel Kornélt, nehogy gond legyen este... Még uzsonna előtt hazamentünk.

Hétfő: Egyre több dolgot igyekeznek átvenni tőlem - ma ők ebédeltették, és altatták, amit kis simivel 5 perc alatt megoldottak. Megint maratonit aludt, utána még uzsi előtt elhoztam. Még mindig nem volt semmi sírás...

Kedd: Hajnali fél6-kor arra ébredtem, hogy Kornél kukorékol: Böjtyi, böjtyi, vagyis menjünk már a bölcsibe :)
Megint ők etették, altatták, simán. Már ott is uzsonnázott, de ehhez még jelen voltam, utána hazajöttünk.

Szerda: Nehéz nap volt, a 10 gyerekből 4 bőgött, mire megérkeztünk, sok szülő is bent volt még a csoportban. Kornél is megsejtette, mire is megy ki a játék. Lelkesen rohant a "böjtyibe", meg a csoportba - majd megtorpant, átölelte a térdem, és zokogni kezdett. Ezt sajnos abba sem hagyta, nem tudtam megvigasztalni, így kellett elköszönnöm tőle. Hallgatóztam - 15 percet sírt. Uzsi után mentem érte, széles mosollyal fogadott, de fura volt a szeme - sztem a sírástól kicsit meg volt duzzadva. Pedig állítólag az elválás után már jól volt, jól aludt és jól evett, mégis...

Csüt: megint sírás volt reggel, de már kicsit kevesebb. Délután a bölcsi felé menet az utcán összefutottam Katával, akinek akkor járt le a műszakja, és már zenét hallgatott, de amikor meglátott odajött és elmesélte hogy Kornélnak jó napja volt. Ez látszott is rajta aztán, jókedvűen fogadott, kipihent volt az arca.

Péntek: mivel a reggeli sírás elkerülhetetlen volt, kicsit hamarabb is elköszöntem, addig sem szorong, hogy meddig vagyok még ott. Kb 5 percet sírt, délután pedig nagyon jókedvűen fogadott. Napközben állítólag nagyon jó kedve volt, sokat nevetett is. Remélem jövő szerdán, amikor újra megyünk, nem kezdjük elölről az egészet...






2 megjegyzés:

  1. Szuperek vagytok! Nagyon kiraly, hogy ez ilyen siman ment es orulok, hogy Kornelnak bejott a bolcsi :)
    (mi meg melyrepulesben... majd megirom. puszi!)

    VálaszTörlés