és még mindig nem tud biztonsággal mindkét irányba forogni. Egyetlenegyszer fordult hátról hasra hibátlanul, amikor piknikezés közben mi a tóban pacsáltunk Emmával, a fiúk háton fekve nézték az eget, és akkor Kristóf felállt mellőle azzal hogy mindjárt jön, "Kornél úgysem tud még megfor...bakker."
Foga sincs egy sem, de nagyon rágcsál már. Az almát szereti harapdálni, de reszelve nem eszi meg. A banánt sem. A krumplis almát csak Emmától fogadja el. Az őszibarack fúj, kiköpjük. A bio-baba-rizst dettó (úgy kell nekem, minek vettem belőle). Bezzeg a csak 8 hónaptól adható görögdinnyéért megvész, az ujjamról picit belenyalhatott, és őrült kalimpálásba és szopogatásba kezdett.
Elkezdett kúszni, vagyis a karjaira támaszkodva fókamód húzza maga után az altestét, így a számára tervezett biztonságos és tiszta babajátékokat gondosan kikerülve, állhatatos melóval eljut a sokkal izgalmasabb papucshoz, hangyához, vendég lábujjához, és elkezdi ezeket csócsálni. A csócsált dolgok erre vérmérsékletüktől függően reagálnak, ami szintén nagyon érdekes.
Még nincs összerendezett szem-kéz mozgás persze, de ha a kezében lévő két tárgyat összeütögetek, ő is megpróbálja, nagyrészt sikerül, és örül is neki. Szeret labdázni (persze gurítani nem tud), főleg lufival mert az lassan ereszkedik le.
Gőgicsél továbbra is, sőt mostmár Emma is gőgicsél, aki ráadásul rászokott a mutogatásra is beszéd helyett mert Lolka és Bolka mutogatnak (mondjuk jobb, mintha hirtelen lengyelül tolná, zmrzlina please), de így a három nyelvből amit beszél konkétan egyet sem használ, cseppet frusztráló néha.
Kornélt mérni nem mértük már rég, pedig egész biztosan átvitte a 10 kilót. Most épp a 74-es ruhákat hordja, vagyis totál eltolódott a két decemberi gyerekem ruhatára, Emma ugyanis télen, egyévesen volt ilyen méretű...
A múlt hónapban az elölhordozásnak végképp vége lett, a háromnapos párizsi kirándulásunk során sokat hordoztam, majd egy hétre rá egy rossz emelésnél olyan lumbágóm lett, hogy napokig nem tudtam lábra állni, és egy hétig saját magam mellett közlekedtem. Akinek volt már, az érti. Szerencse a balszerencsében, hogy Kristóf itthon tudott maradni segíteni Kornélt ellátni, és épp Judit barátném is itt volt velünk, ő is rengeteget segített, különben nagy bajban lettem volna, hisz pelenkázni se nagyon tudtam.
Ami még hihetetlen Kornélban, hogy a szobatisztaság jeleit mutatja. Nem vicc, pelenkázás pl közben soha nem pisil, csak ha nagyon elbénázzuk és őrült sokáig nem adunk rá pelust. Ha kakilt, berregő hanggal jelzi h tiszta pelenkát szeretne - berregéskor 10 esetből 9-szer tényleg kakis, és amint megoldottuk a problémát, a berregés abbamarad. Zseniális. Persze néha l'art pour l'art berreg, és ilyenkor félreértjük egymást, ő meg néz hogy ezek mit szagolgatnak...
Valószínűleg akkor is berregett, amikor a barátaink párizsi lakásán kissé késve vettük észre hogy hát termés van. De akkora termés volt, hogy életemben először ollóval vágtam le a gyerekről a bodyt, mert nem lehett áthúzni a fején...szerencsére sajátot, és nem egy Gordi-féle kölcsönruhát vágtunk szét :)



Nagyon helyes hapsi :) Es adj neki gorogdinnyet, ha azt ker :)
VálaszTörlésA derekadat nagyon sajnalom, egy ennel kevesbe sulyos derekfajas is teljesen ki tudja kesziteni az embert :( Remelem mar jol vagy!
jól vagyok teljesen, köszi :) nemsokára veletek dinnyézünk, puszi!
VálaszTörlés