Két hét Budapest

Épp most értünk haza két hét otthonlét után.

Emma is pont így érezte - nagyon örült a pesti lakásban hagyott játékainak, újra felfedezte az ottani játszótereket, a nagyszülők és a dédi lakását, majd ugyanilyen boldogan tért vissza Cambridge-be. Repülünk Budapestre, repülünk Andijába! mondogatta. Most először láttuk, hogy pontosan tudja, mikor hol van, és ott kikkel találkozhat és mit szoktak együtt csinálni. Újra meglátogattuk a vele egyidős barátait, és utána napokig ismételgette és mesélte hogy mit csinált Panni, Ádám, Lilkó, Nóri és Andris társaságában. Élvezte hogy sokat lehet velem, és meg is követelte hogy foglalkozzam vele - ám az utolsó pár napban elkezdett hiányozni neki Kristóf társasága, és onnantól neki kellett adnia az előkét, az innivalót, a kanalat, stb.

A két hét alatt kétszer is aludt a nagyszüleinél, és mindkét helyen jobban aludt mint otthon...igyekszem nem pszichológusként értelmezni ezt...Nekünk meg volt két szabad esténk, ami már nagyon régen nem adatott meg. Hazaérve az üres lakásba egy ideig még lábujjhegyen jártunk és suttogtunk, megszokásból...és végre megint sikerült 10 órát aludnom :)

Történtek kellemetlen dolgok is, például odafele széttörte az Easyjet az ősöreg, imádott, dögnehéz babakocsit, aztán vettünk helyette egy szuper új kocsit (Chipolino Optima 3 in 1), amit visszafelé próbált bezúzni a légitársaság, de "csak" a lábtartó esett szét. Érthetetlen, miért gondolják hogy egy pillekönnyű, törékeny, több darabból szerelt kis gépet ugyanúgy lehet odab@szni mint a húszkilós bőröndöt, aminek az alakja és a kifinomultsága is közelebb van a tégláéhoz.

Aztán történt az is, hogy a Corvin plazában vártunk a liftre, Emma a kétfelé nyíló üvegajtóra tette a kezét - majd amikor megjött a lift, a liftajtó behúzta a tenyerét a keretbe. Hiába ordítottam, hogy vegye el a kezét, hiába ugrottam, nem értem oda. Bementek az ujjai, megakasztotta a liftajtót, én meg húztam a kezét kifele. Az ujjai lilák voltak. Pörgettem a fejemben az elsősegély-tankönyvet, de nem vérzett nagyon, lehúzta kicsit a bőrét, Emma bömbölt. Én is. Megnyugtattam kicsit, próbáltam hajlítgatni hogy nem tört -e el. 5 perc múlva a másik kezére mutatott hogy "bibis", szóval megnyugodtam én is. De amíg élek, nem felejtem el a képet ahogy látom becsúszni a kezét és nem érek oda időben...

A legnagyobb élménye szerintem a szülinapja volt, már hónapok óta készült rá. Ott volt mindenki őt ünnepelni, és bár kezdetben kicsit félénk volt és elbújt az ágyába, hamar felengedett és élvezte a figyelmet, a tortát, a gyertyákat, az ajándékokat. Sajnos a szilveszteri szülinap azt is jelenti, hogy a szülinapja éjszakáján robbanó petárdák veszélyeztetik az alvást...de ez csak az én félelmem volt, és nem okozott komolyabb fennakadást, a nagyrészét átaludta.

Nekem egészen új volt, hogy tényleg minden programot előre meg lehetett vele beszélni, és végig nagyon rugalmas és kíváncsi volt, aztán utólag minden látogatót és látogatottat elismételt. Pedig nem volt könnyű dolga, a legközelebbi rokonokon kívül még legalább 8 felnőttel és 5 gyerekkel találkoztunk rövidebb-hosszabb időre a sűrűn betáblázott 12 napunk alatt. Fárasztó volt, de feltöltődtünk élményekkel, érzelmekkel - és félbőröndnyi szülinapi ajándékkal :) köszönjük!