Végre megírhatom mindenkinek, hogy állati boldogok vagyunk, amiért Eszter barátnőnk, aki éppen a hivatalos gyerekfelügyelő (childminder) kurzusát végzi a 11 hónapos Lulu babája mellett, elvállalta Emma felügyeletét! Hétfő-kedden fogunk járni, tavaszig megy a beszoktatás Kristóffal, utána pedig éles a bevetés...
Ma még csak a második nap volt, de hihetetlenül jól veszik mindketten a kihívásokat. Emma az első napon a kezdeti félénkség után az első órában már Eszter ölében olvasgatott. Mára már látszik, hogy kölcsönös a szerelem. Eszternek elképesztően jó érzéke van a gyerekekhez, és erre jön a hihetetlen készültség amivel fogadta Emmát. A havi témájuk a tél, erre épülnek a foglalkozások (ahogy ezt a regisztrációhoz amúgy megkövetelik): hóembert ragasztottak tegnap, ma sapkát-sálat festettek, szív alakú jégkockát olvasztottak a kertben, angolul és magyarul énekeltek a télről, stb. Eszter a pillangó jelet adta Emmának, és gyönyörű üzenőfüzetet készített, amin Emma neve pillangókból van kirakva...
A nagyobb akadályokat is fantasztikusan veszik, ma már Kristóf el is tűnt hosszú időre, Emma még csak nem is kereste. Még a pelenkázást is simán vették, ami a múltkori bunkó bölcsis óvónő erőszakos ténykedése miatt eléggé érzékeny téma volt. Ráadásul ma délután már ott is aludt Emma, és Eszternek persze simán elaludt magától, maratoni hátsimogatás nélkül....A rejtett tanterv pedig Emma nagytesó-képzése, ő segít Lulut pelenkázni, vigasztalni és altatni is :)
Ma vacsora után, ahogy minden este, megkérdeztem Emmát, hova megyünk most. Azt vártam, hogy azt mondja ma is, hogy pancsizni, de ehelyett azt mondta: Eszterhez és Luluhoz! Azért remélem lesz kedve itthon is lenni majd...:)


Annyira orulok :) Persze, egy percig sem ketelkedtem, Emma hihetetlen jofej, az Eszter meg tenyleg egeszen kulonleges erzekkel banik a gyerekekkel (emlekszel, 20 perc ismeretseg utan, ugy maszott ki Gordi az olembol utana, hogy vissza se nezett, en meg csak tatott szajjal bamultam). Latom, hosszu beszoktatas sem kell ide :) Hajra!
VálaszTörlésIgen, emlékszem hogy elcsábította Gordit :D Én is nagyon remélem hogy Disz iz dö biginning of bjutiful frencsip :)
VálaszTörlésJól hangzik! Hajrá!!! :)
VálaszTörlésKöszi Judit :)
VálaszTörlésJa, és rejtett tanterv-témában: lemaradtam vmiről??
VálaszTörlésJudit, ne aggódj, elsők között leszel :) teljesen elméleti síkon írogattam...
VálaszTörlésGondoltam is, h tévedek, annyira mellesleg volt megemlítve :) Meg ugye a rejtett tantervről a tanár se tud :))
VálaszTörlésígy van, ezért hívtam rejtett tantervnek :D:D
VálaszTörlés