2015. december 31., csütörtök

2015 december 31.

A mai nap elsősorban azért is fontos, mert Emma ma lett 6 éves, ami egészen elképesztő. Kijött két új foga, sajnos a tejfogak még mind megvannak, szóval ezzel megyünk majd januárban a fogászhoz. Iskola-előkészítő foglalkozásra jár az oviban, amit imád, főleg azért mert addig sem kell délután aludni. Tökéletesítette a 3-kerekű rollerezést, ezért kért egy 2 kerekűt a szülinapra. Megtanult magától úszni és görkorizni. Mindent ért angolul, néha beszélgetünk is, a Paddington bear rövid változatát le tudja fordítani mondatonként magyarra. Elképesztő empátiával közelít Kornélhoz, akinek kissé macsó temperamentumához ez kell is.

Ma reggel Emma nagyon elgondolkodott. "Meg kell fejtenem", mondta. Mit, kérdeztem. "Nem értek valamit, most gondolkozom." Gondolkodott pár percet csöndben, aztán azt mondta: "Megfejtettem. Azért vagyok ma 6 éves, mert az ember először lesz 6 meg 7 meg 8 éves, nem lehet azonnal felnőni".




Aztán mai nap azért is jó, mert elszámolhatunk egy teljes évvel.

A 2015-ös év fontos év volt. Most volt először életünkben, hogy Kristóf és én is dolgoztunk, és két fizetést vittünk haza, senki sem volt gyesen. Én októberig 20 órában, azóta 30 órában dolgozom. Bár a munkahelyünkön mindkettőnknek vannak kihívásai, mindketten élvezzük a munkánkat, és feltölt minket. Kristóf vidéken töltött munkanapjait is ki tudtuk logisztikázni, nagyon nagy hála a nagyszülőknek, akik sokszor besegítettek. Nekik (és részben az új szitternek) köszönhető hogy idén rengetegszer voltunk színházban, Pintér Béla szinte teljes életművét láttuk már...

Vettünk egy autót, kinyílt a világ, voltunk vele játszótereken, Ausztriában, a Fertő-tónál, a Balatonnál, Egerben, Velencén, ezer helyen. Vettünk egy lakást, ráadásul a szomszédét, és egybenyitottuk a meglévővel, így Kristóf fantasztikus terveinek hála egy kb 105 nm-es duplakomfortos lakásban élünk, sokkal kényelmesebben, mint eddig. Voltunk kettesben is nyaralni, májusban Dubrovnikban, ami elképesztően jólesett nekünk. Lett az új szitterünk, lett egy nagyon szuper takarítónénink aki 2 hetente segít elfogadható állapotban tartani a lakást. Kis győzelem, de végre találtam olyan fodrászt, aki meg a fejemet tartja elfogadható formában, ráadásul most inkább meg is engedhetem magamnak, mint azelőtt, külföldön, ahol csillagászati összegbe kerül egy nőnek a hajvágás.

Kornél az év elején elhagyta a szopizást, aztán elballagott a bölcsiből, elkezdte az ovit (egy csoportba jár Emmával), teljesen szobatiszta lett, majd betöltötte a 3. évét.


Egyszóval remek év volt, és ebben nagyon nagy részük van a nagyszülőknek, nagynéninek, távolabbi családoknak, barátoknak. Köszönjük! Jövőre, veletek ugyanitt. BUÉK!

2 megjegyzés:

  1. :) Nagyon jo volt olvasni, tenyleg mozgalmas ev van mogottetek, csupa tok jo dologgal!
    Boldog szuletesnapot es boldog uj evet! Puszi!

    VálaszTörlés
  2. köszönjük :) nektek is nagyon boldog új évet! puszi

    VálaszTörlés