2014. december 8., hétfő

Kornél két éves

Az ártatlanság korának annyi - Kornélból hamiskás mosolyú, szeme-sem-áll-jól, szívtipró, locsogós,  dackorszakos, bölcs kis kétéves tündérfiú lett.

14 kilónyi szeretetbomba és kíváncsiság, pontosan tudja, hogyan működnek a dolgok, vagy ha nem, hát megnézi, szétszedi, megvizsgálja százszor, aztán elmeséli ugyanennyiszer. Ahogy Emmánál sosem, nála esemény a daru mozgása az építkezésen, a szemeteskocsi kukaemelése, a betonkészítő forgása és öntése, és nagyon fontos mindenféle kerék mozgásának megfigyelése. Felismeri a családi autókat az utcán, mindkettőbe beült már előre és próbálta vezetni. Tudja, hogy az autó benzint eszik, a repülő kerozint, hogy a darut a darukezelő irányítja, a repülőt meg a légiirányító, és a pilóta vezeti. 

Emma egyetlen egyszer megmutatta neki, hogyan kell egy iPhone zárját kioldani, és onnantól ő is tudta. A telefonom képei között tud lapozni. Ki tudja nyitni a laptopot, és be tudja kapcsolni. Összeszereli a porszívó csöveit, összerakja a saját orrszívókája 3 darabját, bekapcsolja a porszívót, és ki tudja szívni a saját orrát. A konnektoros véget én kezelem, de ha kihúztam a falból, behúzza a kábelt a gombbal és visszaviszi a porszívót a helyére. Kirakósokat is élvezi, de a legnagyobb döbbenetemre a hároméveseknek való Jáva játékot is összerakta, miután megmutattam, mi a kék és sárga darabkák szerepe.

Rajzolni, színezni nem nagyon szeret, kivéve ha van olyan felnőtt, aki hajlandó (és képes) munkagépeket rajzolni, méghozzá nagy részletgazdagsággal (kormánykerék, ablak, vezető nem maradhat ki). 

Borzasztó repedtfazék hangja van, nála is csak a szövegéről lehet felismerni, hogy mit énekel. Emberekhez köti a dalokat, mindenkivel mást szeret énekelni, tőlem nem fogadja el azt, amit a nagymamája vagy amit Emma szokott neki énekelni.

Szeret rajzfilmeket nézni, Maszkabál, Noddy és a kicsi piros építős autó, a TuTiTu nagy kedvenc (utóbbit mintha neki rajzolták volna személyesen - a repülő kisautó lassan, darabokból épít valamit, és ki kell találni, hogy mit.) Az első angol szavai: More videos! Khmmmm....

Mostanában rákapott az olló használatára. És azt hiszem, balkezes lesz, legalábbis most ez a preferált keze.

Enni imád, szinte bármit, főleg ha van hozzá répa és/vagy ketchup, de nem veti meg a paradicsomos, csípős salsa szószt sem. Ha velem alszik el, még szopizva teszi (más napszakban viszont már nincs), mindenki másnak simán elalszik. Mostanában kezdtem elgondolkodni azon, hogyan lehetne erről leszoktatni...nehezebb menet lesz, mint anno Emmával.

A héten egy-egy napot van a két pár nagyszülőnél, két napot van bölcsiben, egyet pedig Kristóffal. Mindenhol nagyon szeret lenni, és mindig kérdezgeti hogy mikor megy ide-oda, senkit nem felejtve ki. Simán veszi a kicsit eltérő szokásokat, időbeosztásokat, és várja a jövő héten újra. A bölcsi eléggé lefárasztja, onnan azért kicsit könnyebb elcsábítani a nap végén, mint a nagyszülői otthonokból...

Mit mondjak még? Imádom.




1 megjegyzés:

  1. Boldog Szuletesnapot, Kornel! :)
    Nagyon meno a bringaval! :) (Nora is pont a masodikra kapott, pont innen, csak zoldet)
    (Azon meg inkabb nem rugozok, hogy te jo eg, hogy szalad az ido! :))

    VálaszTörlés