Új fejezet - megint dolgozom!

Két napja megint új fejezetet nyitottunk a családi történetben (ideje volt, legalább egy hónapja semmi új nem történt már...), ugyanis bő két év kihagyás után visszatértem a meló világába, egyelőre csak heti 20 órában.

A Milestone Institute nevű civil oktatási szervezetnél dolgozom, akik tehetséges magyar gimnazistákat készítenek fel négy év alatt Cambridge-i, oxfordi, és más brit és amerikai elit egyetemek felvételijére és az ottani tanulmányokra és életre. Admissions and Student Development Officer a munkaköröm, ami annyit tesz, hogy én vagyok a szervezethez jelentkező diákok felvételijének felelőse, illetve a diákkörök és diákélet pezsdítésének szervezője... A munka és a képzés is angolul van, ez a hivatalos nyelv, ami nagyon egybevág az eddigi munkatapasztalatommal. Ezen és a témán kívül viszont szinte semmiben nem hasonlít a többezres dolgozóval, nagy tőkével és presztízzsel rendelkező angol munkahelyemre, és ennek vannak pozitív és negatív következményei.

Pozitív, hogy kevesen vagyunk, mindenkit meg lehet ismerni, mindenkivel lehet anélkül beszélni, hogy 2 nappal előre a megosztott naptárban audienciát kérjek. Itt nem igazán nézik hogy mikor jövök-megyek, mikor kezdem és végzem az ebédidőt. Angliában kötelező volt min. 30 percet kivenni, de jött a figyelmeztető email, ha nem tértem vissza 2-ig, függetlenül attól, mikor kezdtem az ebédszünetet. Kint elképesztő, sokszor többnapos bürokrácia vett körül minden egyes lépést, az emailcímem kialakításától a közös szerverek megtalálásáig, stb. Ezt itt mind egyetlen nap elintéztük.

Viszont itt mindenki a saját laptopján dolgozik, nincs céges határidőnaptár, céges toll, céges pendrive, céges ezmegaz...nem jön a Health and Safety manager, hogy azon aggódjon, eléggé ergonomikus -e a székem, a billentyűzetem, az asztallap magassága...nincs félévente teljesítmény-értékelés a főnökkel, és az ehhez igazodó szinte napi szintű micromanagement....nincs három hetente tűzriadó-próba (pedig kéne, ugyanis ma majdnem leégettem az irodát a rezsón felejtett kotyogó miatt. Majd javaslom, hogy vezessük be).

Jó, még csak két nap telt el, nem vonok le messzemenő következtetéseket, de szerintem jó lesz ez. A gyerekek viszont, valami megmagyarázhatatlan egybeeséssel, pont két napja olyan hisztis-dackorszakos-időhúzós jeleneteket vágnak le, hogy én olyat még nem láttam tőlük. Pedig az ő életükben nem okozott ez változást, mindketten jól bejáratott, kedvelt helyeken vannak napközben (Emma oviban, Kornél bölcsiben illetve nagyszülőknél és Kristóffal). Remélem hamar belerázódunk mindannyian, és végre élvezzük majd a szürke hétköznapokat...