2012. július 18., szerda
Újabb alvás-mérföldkő...
Egy régebbi posztom Alvártörténetünk címmel összefoglalta azt, hogyan értünk el röpke 17 hónap alatt oda, hogy Emma végigaludja az éjszakát. Nos, azóta újabb mérföldkőhöz érkeztünk, pár éjjel óta Emma egyedül is alszik el, maratoni hátsimi nélkül.
Ez eredetileg Esztertől, a csodás óvónéninktől ered, akinek néha egyszerre hármat is altatni kell délután, és egyre többször tudta rábeszélni Emmát arra, hogy próbáljon egyedül elaludni amíg a piciket leteszi. Minket is erre biztatott, és sikerült is! Az esti ceremónia persze megmaradt, fürdés, öltözés, olvasás, tej, víz - de aztán nem ülök mellette félórát, a hátát simogatva, hanem pici simi után kimegyek. Az első két nap még kétszer visszamentem, először 2 perc aztán 4 perc után, illetve ha hívott. Azóta meg simán elalszik magától. Én félórát nyertem az estémből, ráadásul nem zombiként kerülök elő a hálószoba mélyéről, hogy újabb félórába kerüljön megint bebootolni ha akarok még kezdeni magammal valamit. Talán majd az oviban is könnyebb lesz így neki, mert ugyan van egy szuper hálószoba sok kis matraccal, amit bármikor használhat majd ha elfárad, senki sem fogja őt aktívan elaltatni.
Végülis sikerült sírás (sírni hagyás) nélkül eljutni idáig, csak meg kellett várni amíg megérik rá ő is. Kíváncsi vagyok, ketteskével, ill. majd két gyerekkel hogy lesz mindez...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
jaj de jo, szuper! :)
VálaszTörlésmastol is hallottam, hogy 2-2.5 ev korul, egyszercsak, egyik naprol a masikra meg tudtak lepni ezt, es megy az elalvas egyedul...
(mely sohaj)
Tényleg? AKkor ez valóban valamilyen fejlődési-érési dolog lehet. Vagyis lassan nálatok is esedékes lesz :D
Törlés