Tegnap este elmentünk a bölcsibe hogy a két vezető óvónővel beszélgessünk.
Azért baromi nehéz az angolokkal vitatkozni, mert végig iszonyú kedvesek próbálnak maradni, és nagyon tudnak sajnálkozni. Nem lehet őket elküldeni melegebb éghajlatra, és nem működnek a jól bevált kelet-európai fogások...
Ezek ketten is csöpögősen kedvesek voltak, megkérték hogy mondjuk el mégegyszer hogy mi pontosan a problémánk. Elmondtuk, aztán ők reagáltak. Igazából végig nem értették, hogy miért tartjuk ennyire sarkallatos problémának a kijelölt óvónő hiányát. Végig azzal érveltek, hogy adtak helyettesítést, és hogy a prospektus csak reklám, nem kérhető számon. Egyetlen egyszer sikerült kihozni a sodrából az egyiküket, amikor én elmondtam hogy a jogi tanácsadónk szerint ez nem csak egy prospektus, hanem a szerződés része, és ennek megszegése a szerződés megszegését jelenti. Elkezdett kiabálni, hogy ez nem így van, és ha erről akarunk beszélgetni, akkor neki a régiós vezetővel kell egyeztetnie. Kristóf megérezte hogy attól tart, hogy károkozás miatt be akarjuk perelni, ezért hozzátette hogy mi a 2 havi lemondási időt nem szeretnénk kifizetni, erről van szó. A nő továbbra is erősködött, hogy a prospektus csak prospektus, ők meg emberek, és flexibilisnek kell lenni, és mi lenne ha ő elmenne a mi munkahelyünkre, és lobogtatna valami prospektust hogy tartsuk be. Finoman jeleztük, hogy ha ő is havi 400 fontot fizetne a mi szolgáltatásunkért, akkor minden joga meg lenne számonkérni rajtunk. Akkor ezt a vonalat nem erőltette tovább, hanem rátért arra h igazából Kristóf nem kommunikálta eléggé még időben h mi a gond, és ő nem tartott ki elég sokáig, pedig ők bemutattak egy másik apukát aki féléve beszoktat, és miért nem beszélgetett vele Kristóf. Erre mondtuk, hogy amikor említettük h nekünk probléma a kijelölt óvónő hiánya, akkor nem kaptunk konstruktív választ. Elárulták, hogy Hollynak autóbalesete volt, emiatt hiányzott, mondtuk h ezt jó lett volna ha tudjuk, mert nekünk születésnapról regéltek, ami kicsit más...Zavarba jöttek, vsz valaki nem mond(ott) igazat. Kérdeztük azt is, hogy miért próbálták Kristófot kizavarni akkor is, ha Holly épp ott sem volt, erre is a volt a válasz h hát ott volt a helyettesítő. Mondtuk hogy de ő sem volt állandó...erre megint elkezdték nyomni h a gyerek gyorsabban beszokik ha a szülő nincs ott, és azt gondolták hogy jobb ez nekünk mint ha a szülő mellett ugyan de tovább tart... Sokáig vitatkoztunk azon, hogy az ő beszoktatási szokásaikat nem Emmára találták ki, jöttek a kutatási eredményekkel, amikre szintén azt mondtuk h azokat sem lehet minden gyerekre ráhúzni, és meg sem próbálták figyelembe venni amit mi mondogattunk nekik. Nem értették egyszerűen, tulajdonképpen egyik pontunkat sem. Az egyetlen hiba, amit elismertek, az a pelenkázós történet volt, hogy ott hiba történt, és nem így kellett volna, és volt következménye a személyzetre nézve. Végül elismerték azt is, hogy ők nem tettek meg mindent azért hogy Holly hiányában legyen valaki más, vagy hogy értesítsenek minket. Ez eléggé fontos szerintem, mert most majd a regionális képviseletnél kell majd harcolnunk a pénzünkért, és a két elismerés nagy fegyver ebben. Végül megkérdezték hogy nem adnánk -e új esélyt nekik, de mondtuk h sajnos nem. Felajánlották a környéken lévő másik 3 óvodájukat, hogy oda is mehetünk ha akarunk. Végül sokáig szorongatták a kezünket és végtelenül kedvesen köszöntek el. Kifelé menet az idegen szavak gyűjteményében megláttam egy magyar táblát Üdvözöljük! feirattal. Most kivételesen nem esett jól.
http://www.ndna.org.uk/parents/resolving-nursery-issues
VálaszTörlésbár lehet hogy már megtaláltátok, hátha segít
Koszi, hogy leirtad, nem egyszeru helyzet... Lehetetlen ugy erdemi vitat folytatni, ha a masik fel csak hajtogatja a sajat mondokajat es latni rajta, hogy nem jut el hozza amit te mondasz. Azert a "prospektus csak reklam" resz durva, es nem tudom a reszetekrol hogy lehetett volna jobban es korabban kommunikalni a problemat...
VálaszTörlésMost egy szinttel feljebb kell irnotok panaszt? Mi lesz?
Wow... hát mindenképp jó, h elmentetek a beszélgetésre. De eléggé nehéz így kommunikálni és helyben toporgásnak tűnik, hogy nem és nem és nem értik (akarják érteni), mit mondtok.
VálaszTörlésAzért csak elismertek valamit, az előrelépés. A prospektustémában pedig amit mondtak, az egyenesen egy vicc. Arra nem is lenne ellenérvem, felröhögtem olvasás közben... az csak úgy akkor oda van írva a hecc kedvéért?
Megosztanám veled a Nóri beszoktatását, hasonló a tietekéhez.
VálaszTörlés6 hét beszoktatás után az első munkanapján hívta fel az ovi az anyukát, hogy beszélgetni kellene.
Ez azt jelentette, hogy előzetes figyelemfelhívásunkat semmibe véve nem foglalkoztak a kicsivel megfelelően, folyamatosan cserélgették a gondozókat, ezért kezelhetetlen volt, folyamatosan sírt, nem aludt. Persze folyamatosan győzködtek, hogy olyan nincs, hogy egy gyerek ne szokjon be, meg ne aludjon. De van, s ezt nem egyszer jeleztem, hogy ő nehéz eset.
A hétfő után volt egy hét dráma, hogyan is oldjuk meg a továbbiakat, mert egyikőnk munkahelye sem engedte volna meg a kimaradást, tagesmutter vagyon, másik bölcsi esélytelen, 2014-ig be vannak foglalva.
Végül kipróbáltunk egy másik csoportot, ahol egy mindig szomorú arcú, katonás modorú, idősebb gondozónő meg egy vidámabb duci fiatalka van.
Egy hét múlva a kicsi már rohant be a terembe, mostanában már el sem köszön, olyan izgatott, hogy bent legyen.
A különbség csak annyi volt, ha sírt, felvették és megnyugtatták. Nem kellett sokat csinálni, csak amíg megszokta a két új embert, s mostanában boldog kis baba.
Magától alszik napközben, amit előtte sosem csinált, nagyon szépen eszik kanállal, villával, napról napra egyre több új és pozitív magatartásminát hoz haza és vidám.
Minden a gondozókon múlik, a mi nagyon önfejű és aktív babánk is beszokott, mert foglalkoztak vele.
Drukkolok, hogy megtaláljátok ti is azt a nevelőt, akivel jól érzi magát Emma.
Köszönöm Timi hogy megírtad! Igen, én is úgy látom hogy az adott nevelőn áll vagy bukik minden. Ezt viszont nem lehet előre lecsekkolni, sajnos.
VálaszTörlésNálunk most az lesz, hogy megírjuk az egészet a regionális vezetőnek, vagy még feljebb, és azt is beleírjuk hogy a beszélgetésen két dolgot is elismertek, emiatt kérjük h tekintsenek el a további fizetéstől.
Más bölcsibe egyértelműen nem kezdjük most beszoktatni. Úgy néz ki, megtaláltuk az ideális megoldást, de ezt még nem akarom elkiabálni :) a vicces az hogy végig a szemünk előtt volt, csak nem gondoltunk vele...:) minden jó ha jó a vége!