Idegen helyzet

Újra az MTA Pszichológiai Intézetében voltunk, egy kutatásnak vagyunk vizsgálati személyei. Nem gyerekkínzás a célunk, hanem egyrészt szakmai elköteleződés, másrészt kíváncsiság hajt minket - a sok elméleti felkészülés után végre élőben is láthatjuk a gyermekpszichológiai módszereket, és a saját gyermekünkről tudunk meg fontos dolgokat. Ez a harmadik és egyben utolsó alkalom volt, és a Mary Ainsworth által kifejlesztett "idegen helyzet"-et játszottuk végig. Előtte és utána is nyálmintát adtunk, ebből majd stresszhormon-szintet néznek a kutatók, és kérdőíveket is kitöltöttünk.

Az idegen helyzet a gondozóhoz való kötődés típusát hivatott mérni. Direkt írtam gondozót, a gyermek az apjához vagy más személyhez is kötődik, ezt is mérték már a tudósok. Sőt, az idegen helyzetet kutyák és gazdáik közti kötődés vizsgálatára is használták már sikerrel. A vizsgálat alapján többféle kötődési típusba sorolják a gyermekeket: biztonságosan kötődő, szorongó-elkerülő, szorongó-ellenálló (ambivalens), bizonytalanul kötődő (szorongó) és "egyéb" kategóriákba. Ezeknek is vannak altípusaik, illetve maga a felosztás is folyamatos kutatás tárgya.

A vizsgálat a következőképp folyt. Emmával egy játékszobába kísértek minket, ahol én letettem őt középre, majd táskámat letéve leültem az ajtóval szembeni székre. Emma azonnal a játékokhoz rohant, és nekem mutogatva mindet megnézegette. Egy perc múlva bejött egy idegen, aki leült a szemközti székbe, és csendben üldögélt. Emma észrevette, nézegette, de tovább játszott. Az idegen (Eszter) elkezdett velem beszélgetni, majd Emmához ült játszani. Emma szívesen játszott vele. Egy adott jelre nekem észrevétlenül ki kellett osonnom, hátrahagyva a táskám, ezzel jelezve hogy nem mentem haza - az ajtó túloldalán hallgatóztam. 2 perc után vette észre a hiányom, és sírni kezdett. Eszter próbálta megnyugtatni, de hiába - ez jó jel!

Beléptem, hozzámszaladt, átölelt és megnyugodott. Nagyon jó jel! Eszter kiment, Emma megint játszani kezdett. Pár perc múlva hangosan elköszöntem, majd kimentem a szobából, egyedül hagyva őt. Még nem értem ki a folyosóra, amikor elsírta magát, kb 30 másodpercig nem vett levegőt sem. Ráadásul nem én, hanem Eszter ment be megnyugtatni, ami nem sikerült neki. Vagyis nem akárki hiányzott neki, hanem én. Remek. Végre én is megjelentem, és szegénykém csak nagy sokára hagyta abba a sírást.

Emma egyértelműen a biztonságosan kötődő gyerekekek viselkedését mutatta, annak is a nehezebben felmelegedő-bemelegedő altípusát. Ez temperamentumfüggő, mindig is kicsit érzékeny, nehezen bemelegedő mimóza volt. Ez nem nevelés dolga, hanem elsősorban örökölt személyiségvonás, ennek ellenére idővel megváltozhat.

Eléggé megviselt minket a vizsgálat, de Emma végül megnyugodott, kapott ajándékot is, és az izgalmaktól hazafelé elaludt a babakocsiban. Sokat gondolkodtam rajta, hogy megérte -e ennyi stresszt okozni neki. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megviseli a vizsgálat, de a tapasztalat talán segít majd, a jövőbeli bölcsi-szitter-egyéb típusú gondjaink megoldásának adhat irányt, illetve látszik hogy bármit is válasszunk, sok időre lesz szüksége megszoknia a változást.

Másnapra semmi nyoma nem látszott annak, hogy előző délután ilyen boldogtalan volt, nagyon örült az Unicef naptárnak amit a kutatók ajándékoztak nekünk, és ki is tettünk két ázsiai és egy indiai kisgyereket ábrázoló képet a falára, boldog "Baba!" felkiáltással mutogat rájuk.